Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Írország5

2024-08-07
Mélyvíz

Reggel újfent megbizonyosodtam arról, hogy pillanatok alatt ki tudnak alakulni a megszokások - ilyen a házi feladat megírása aznap reggel, a közös reggeli a vendéglátó család hölgy tagjával (Thomas a férj ilyenkor már nincs itthon - hiszen ő egy komoly munkásember), a reggelim összetetele - két piritós vajjal és sonkával, fekete tea minden nélkül, gyümölcsjoghurt, aztán a kávé és croisont az iskolával szemben levő kávézóban.

A kávé után kicsit aggódva mentem át az iskolaépületbe, mivel egyrészt ez volt az első nap, amikor három blokkom volt (9-től 4-ig), másrészt az előző nap néha úgy éreztem kevés vagyok ehhez a szinthez.

Az első blokk volt a nyelvtani blokk. Először a házi feladaton keresztül átismételtük a feltételes módokat múlt idejű összetett mondatokban, majd ugyanezt folytattuk párokban megadott tartalomból önálló mondatalkotással.

Az megnyugtatott, hogy a többi csoporttársamnak sem egyszerű ez a nyelvtani rész.

A blokk második felében  a wish kifejezéssel kezdődő mondatokat, szerkezetét, vonzatait tanultuk - a munkatankönyv feladatai segítségével.

Az hogy ez talán egy könnyebb nyelvtani rész, az is mutatja, hogy a házi feladat sem ebből a topicból került ki, hanem az előzőből.

A másnapi házi feladatokon kívül egy extra feladatot is kaptunk péntekre. Fel kell készülnünk egy választható témából egy 2-3 perces szóbeli prezentálásra.

Izgalmas lesz!

A második blokk a beszédközpontú rész volt David teacherrel.

Izgalmas volt, ahogy kihasználta azt a helyzetet, hogy többen nem csináltak házi feladatot - el kellett mondani - miért nem, s bár az egésznek volt egy humoros jellege, amikor a végén elmondta, hogy a felnőtt embereknek ez saját felelősségük, az átment a csoportnak.

A blokk két fő részből állt: az elsőben ismételtük a különböző érzelmi állapotokhoz kapcsolódó kifejezéseket- mindezt párokban, önálló mondatalkotásokkal - versenyszerű ellenőrzéssel.

A második rész topicja a veszélyhelyzetek, kiemelten a gyerekeket érintő veszélyhelyzetek voltak.

Volt benne szó- és kifejezésgyűjtés, szövegolvasás és értelmezés,  önnáló mondatalkotások.

Az ebédszünetben az iskola letőltött appját tanulmányozva, felfedeztem a tanítási rendszer egyik elemét, e szerint a heti két plusz órát a saját csoportomnál egy szinttel magasabb csopottban töltöm el.

Így kerültem egy C1- es csoportba.

Itt talán ha nyolcan voltunk és ténylegesen komoly és mély témákat érintettünk. A teljesség igénye nélkül - halálbüntetés, eutanázia, addikciók, állatvédelem.

A blokk első részében egyénileg dolgoztunk. De több esetben alakult ki diskurzus, érv- ellenérv az egyes diákok között.

A második blokkkban két csoportban dolgoztunk - két feladaton. Először a kapott szókártyák kifejezéseiről kellett megállapítani, hogy az szociális vagy generális probléma-e. Majd egy konkrét témát kiválssztva kellett egy döntést hoznia csoportnak és ebből összállítani és elmondani egy érvrendszert. A C1 szint ellenére a szövegek, beszélgetések több mint a felét megértettem.

Tanítás után még tettem egy vizitet a Szent Patrick székesegyházban, majd a közös családi vacsora és beszélgetés zárta a napot.

 

Hozzászólások (0)